Címkék

, , , ,

Rendben, eddig tehát megvan az igény a változásra és megvan a fogadalmak teljesítésének stratégiája. Ettől függetlenül nem váltunk hirtelen időmilliomossá. Mik lehetnek olyan jó szokások, amik beleférhetnek még a legzsúfoltabb mindennapokba is?

Forrás: thesecret.hu

Forrás: thesecret.hu

A) Egy vers. A legtöbb költemény jellemzője a rövidség, így maga az olvasás nem időigényes tevékenység (ha meg tudjuk állni, hogy belekezdjünk a következőbe… majd a következőbe… aztán a következőbe…). A jó vers ismérve azonban, hogy az olvasás után is „dolgozik” bennünk, a hangulata rányomja a bélyegét a miénkre, az agyunk kattog rajta, még ha nem is tudatosan. Aki nincs ehhez szokva, annak könnyen lehet, hogy időbe telik akklimatizálódni hozzá, de aligha leszek egyedül a véleményemmel, hogy erre megéri rászánni az időt. Akinek sok az üresjárat a napjaiban, az kifejezetten jól járhat vele, hogy ilyenkor van min töprengenie. Az olvasási időt még inkább lerövidíti, ha például haikut választunk – potom három sor – ugyanakkor mivel távolabb áll az európai ember gondolkodásától, sokkal nehezebb lehet az értelmezés, a mögöttes tartalom megtalálása, hogy a fordítási problémákról ne is beszéljünk. Aki nem rajong a versekért, az nyugodtan felcserélheti ezt idézetekre, aforizmákra is.

B) Egy novella. Nagyjából ugyanaz, mint az első, azzal a kivétellel, hogy egy novella nem feltétlenül ad annyi továbbgondolnivalót, ennek ellensúlyaként viszont az olvasási idő nem feltétlenül fér bele öt percbe.

C) 5 perc Youtube… Nyugtassatok meg, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki hajlamos elúszni az idővel, amikor a netes böngészésre kerül a sor! Ami alapvetően nem lenne baj, csak általában nem a legértelmesebb tevékenységekre használjuk a lehetőséget. Pedig a leghétköznapibb oldalak is valódi kulturális kincsesbányák lehetnek. Van kedvenc előadód? Nem zenei, hanem például tudományos értelemben. 5 perc bőven elég, hogy keress néhány videót, amin téged érdeklő témákról beszél, és elmentsd a későbbiekre, amikor lesz időd megnézni. Kedvenc vers? Van valamilyen zenei feldolgozása, vagy felolvasta valaki? Derítsd ki! Természetesen minden más böngészhető oldalt is érdemes megvizsgálni ilyen szempontból. Pinteresten vagy Instagramon rá lehet keresni festőkre és műveikre (biztosan akadnak a weben terjedő digitalizációk), Twitteren kövess néhány téged érdeklő művészt, lett légyen az keramikus vagy író! Utóbbi persze főleg amerikai kedvencek esetén kecsegtet sikerrel.

D) Készíts projektterveket! Biztos előfordult már veled, hogy egy-egy posztmodern művészeti alkotás láttán csak sóhajtoztál, hogy „ilyet én is tudnék csinálni”, de az is, hogy elakadt szavú ámulattal csodáltál valamit. Miért ne szórakoztathatnád magad azzal, hogy terveket készítesz e művekhez hasonlóak létrehozására? Nem feltétlenül kell megvalósítanod őket, de ha egyszer belevágsz, azt kész tervekkel sokkal könnyebben fogod megtenni. Ha meg nem, akkor is jól szórakoztál, a tervezési gyakorlat pedig a tényleges munkádban is hasznodra válhat. Skicceld le a mozgalmas középkori csatát (akár pálcikaemberekkel is!), ami olyan jól mutatna egy freskón, írj szinopszist a regényedhez, válogass zenéket életed megfilmesítéséhez, rajzold le álmaid ruháját, vagy bármit, ami kikívánkozik belőled, és szívesen megalkotnád (ha lenne időd, tehetséged, pénzed, satöbbi). Készíts időbeosztást is, hogy ha főállású művész lennél, hogyan valósítanád meg a projektet! Melyik részfolyamat mennyi időbe kerülne, hogyan követnék egymást, melyik jelenetet írnád meg először és utoljára! Ha elkészültél, a terveket és vázlatokat rendezd egy mappába és tedd el – ha más nem, emléknek jó lesz.

Naschi: Inner Beauty Forrás: deviantart.

Naschi: Inner Beauty
Forrás: deviantart.

E) Kreatívkodj! Akármilyen tehetségtelennek érzed is magad, kezdj bele! És egyáltalán nem kell együltő helyedben elkészíteni, ezt is lehet napi öt percekben végezni – főleg, ha olyan munkát választunk, aminek nem túl nagy az eszközigénye. A festés ilyen szempontból nem olyan célszerű, mint a rajzolás (pl. színek kikeverése versus ceruzák). A hímzés különböző formáit bármikor lehet felvenni és letenni, amikor időnk, kedvünk van hozzá – és az esti filmnézés közben is lehet csinálni, főleg, ha már kicsit gyakorlottabbak vagyunk. És hogy ez hogy kapcsolódik a kultúrához? Úgy tapasztaltam, hogy aki bármit létrehoz, az egészen más szemmel tekint minden alkotóra és alkotásra.

F) Napi egy fotó. Nagyon sok tematikus kihívás is létezik a témában, főleg angol nyelven. Választhatsz napi, heti, havi témákat, vagy egyszerűen azt, hogy az adott nap legjellemzőbbnek érzett momentumát örökíted meg, de ténylegesen szorítkozz egyetlen fotó ellövésére! Így kiéleződik a figyelmed, ráadásul egészen más, művészi szemszögből kezded figyelni magad és a környezeted: jó-e a fény, milyen a perspektíva… Legalább egy havi kihívásként mindenkinek ajánlanám, mert tényleg segít új megvilágításba helyezni a dolgokat.

Ti miket szoktatok mindennaposan csinálni? Vannak saját öt perces praktikáitok?

Advertisements