Címkék

, , , , , , ,

toptentuesdayA Top Ten Tuesday (Top tíz kedd) házigazdája, mint mindig, a The Broke and the Bookish blog. Egyszer már volt egy könyvborítós listabejegyzés, akkor konkrét példákkal, most viszont inkább azokat a tendenciákat, irányzatokat gyűjtjük csokorba, amik vonzanak vagy taszítanak. Előbbivel viszonylag könnyű dolgom volt (főleg, hogy inspirációért ott volt a korábbi poszt), utóbbi jelentett több gondolkodnivalót. Lássuk tehát az eheti listát!

Amiket kedvelek egy könyvborítóban:

1. Igényes tipográfia. Mondjuk egy naplóregényhez kézírást imitáló, egy szerelmi történethez íves-gömbölyded folyóírás, egy nyomozóshoz szigorúan szögletes betűtípus… Mindegy, hogy a klasszikusan egyszerű vagy az elegánsan kalligrafikus, a bohém vagy a fegyelmezett, lényeg, hogy szépen, ízlésesen legyen megcsinálva, összhangban a borító többi elemével és a történettel is. Ez azért nem egyszerű!

2. Felül a szerző, alul a cím. Tudom, ez banális, de jobban szeretem, mint a fordított megoldást – egyszerűen természetesebbnek tűnik nekem. Fogalmam sincs, ez mennyire logikus vagy sem.

3. Minimalista fotó. Ha fotót használnak a borítóhoz, akkor legyen minél egyszerűbb. Inkább sejtessen, mint mutasson, legalábbis szerintem. Adja meg a könyv a szabadságot, hogy mindent úgy képzelek el, ahogy akarok – ha más képeire vágynék, akkor moziba mennék. Viszont ez nálam csak a fotókra és/vagy fotórealisztikus képekre vonatkozik, a rajzolt illusztrációkkal ki vagyok békülve.

4. Szép rajz/festmény, amit direkt a könyv illusztrálására készítettek. Nagyszerű magyar illusztrátorok vannak, akiknek rengeteg gyönyörű magyar könyvborítót köszönhetünk, de olyan is előfordul, hogy az eredeti borítót is megveszik a könyvhöz… Mindenképpen jobbnak tartom, mint egy korábbi, önálló műalkotás felhasználását, hiszen az nem azzal a céllal készült.

5. Sárkányok. Oké, kit akarok átverni? Ez volt az első, ami eszembe jutott. Bármi, amin sárkány van, nekem jöhet, már viszket is a mancsom, hogy rátehessem. Ugye, nem lepődtetek meg?

Amiket NEM kedvelek egy könyvborítón:

1. Ismert képek retusálása, újraértelmezése. Lehet ezt persze érzékenyen és tisztelettel is csinálni, de ez sajnos sokkal ritkább eset, ha viszont valaki otromba módon, tiszteletlenül vagy egyszerűen csak tehetségtelenül végzi, akkor a végeredmény szerintem inkább szánalmas. És ez a gyakoribb.

2. A szerző neve sokkal nagyobb, mint a cím. Persze, a szerző fontos elem, meg minden, és egy jónevű alkotó sok-sok eladott kötetet jelenthet. De azért ne szorítsuk háttérbe a könyvet az alkotóhoz képest! Hadd érvényesüljön önmagától is! Az, hogy valakitől olvastam egy jó könyvet, nem jelenti automatikusan, hogy minden másik könyve is tetszeni és vice versa: egyetlen rossz könyv miatt nem feltétlenül ássuk el a szerzőt a soha-többé-föld alá. Szóval minimum legyen egyforma méretű az azonosítás két eleme.

3. A könyvhöz nem passzoló, pláne többféle tipográfia. Van, amihez illik a Times New Roman. Van, amihez illik az iniciálé-utánzat. Van, amihez a gót betű. De egyrészt: találjuk meg a történethez illő stílust. Egy ügyvédről szóló, jórészt száraz paragrafusok között zajló sztorit ne lágyan hullámzó, tündés írással adjanak el nekem… Másrészt: ne keverjük már a betűtípusokat ok nélkül! De még okkal se feltétlenül. Többnyire – tisztelet a kivételnek – egyszerűen nem mutat jól.

4. Olvashatatlan cím. Például mert beleolvad a fekete szöveg a sötét háttérbe. A szerző és a cím a borítón, kérem, az azonosítást szolgálja, mindent, ami ennek a célnak a megvalósulását hátráltatja, kéretik száműzni egyszer és mindenkorra! De legalábbis pokoli jó indokot kell tudni felmutatni a tervező/grafikus védelmében. Persze, én eleve jobban szeretem, ha a kép és a szöveg el van választva egymástól a borítón…

5. Zsúfoltság. Tudom, hogy a jó borító kifejező, de vegyük számításba, hogy egy néhányszor néhány centis hellyel lehet gazdálkodni, aminek ugye jelentős részét kiteszi a szöveg, amit jó esetben olvashatóra hagyunk. Márpedig (mondjuk) 10×15 centire nem fér rá a teljes szereplőgárda, huszonhat utalás a sztori mozzanataira, meg még ki tudja mi minden. Persze, van, ahol nagyon elegánsan sikerül megoldani a szereplőfelvonultatást (a Gergő és az álomfogók például tipikusan ilyen), de többnyire inkább hagyjuk az ilyesmit, nem éri meg.

~Mena

Nektek mi a véleményetek? Mit szerettek/nem szerettek a könyvborítókon?

Reklámok