Címkék

, , , , , ,

toptentuesday

A Top Ten Tuesday (top tíz kedd) házigazdája,  mint mindig, a The Brooke and the Bookish blog. Az aktuális téma: a klasszikus regények, azok között is a számunkra legkedvesebbek. Aki olvasta ezeket a listákat, annak feltehetően nyilvánvaló, hogy nem rajongok az úgynevezett klasszikusokért… ami nem is csoda, hiszen ezek a kötelező olvasmányoknak köszönhetően a munkával és a tanulással, na meg a kötelességgel fonódtak össze. És ugyebár ha tehetjük, nem kötelességből olvasunk. De természetesen így is akadnak bőven olyanok, amikért igencsak tudtam rajongani. Az arányosság kedvéért öt magyar, és öt külföldi szerzőt szedtem csoportba, természetesen a sorrend most is esetleges köztük.

1. George Orwell: 1984. Számomra ez a disztópiák alfája és omegája. Nem éppen könnyed,  pláne nem vidám olvasmány, de már elsőre elbűvölt, és kihagyhatatlan.

2. William Shakespeare: Hamlet. A Rómeó és Júlia, na meg a Szentivánéji álom volt a kamaszori kedvencem (természetesen), de a Hamlet is felfért a dobogóra. Idővel pedig átrendeződött a sorrend…

3. J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura. Mint fantasy-rajongónak, ezt a választást feltehetően nem is kell  indokolnom, és aki kétségbe vonja, hogy ez a műfaj alapja, azzal feltehetően nem sok közös témánk lenne könyvek terén.

4. Daniel Defoe: Robinson Crusoe. Még egy műfajteremtő a listán, hahh. Úgy tűnik, az agyam csak ilyesmiket dob ki a “klasszikus” kifejezésre. Bár ez meglehetősen fiús olvasmány, de valljuk be, a felső tagozatos kötelezők általában azok (A Pál utcai fiúk, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai… rémlik?), így ez nem lógott ki az akkoriban kapottak közül.

5. Szophoklész: Antigoné. Jó, tudom, ez nem regény, hanem dráma, de klasszikusnak klasszikus, és kicsit tágan értelmeztem a feladatot. Ha jól emlékszem, kilencedikben volt kötelező olvasmány, és már akkor imádtam (a legtöbb osztálytársammal ellentétben).

6. Madách Imre: Az ember tragédiája. Rendben, ez sem regény, ha szigorúan vesszük, de számomra a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotása, így feltétlenül a listámon a helye.

7. Gárdonyi Géza: Isten rabjai. Bár az Egri csillagok és A láthatatlan ember is jóval híresbb, sztároltabb Gárdonyi művei közül, engem ez fogott meg a leginkább – feltehetően azért, mert a Margit-legenda mindig is közel állt a szívemhez, és ez talán az első tapasztalatom volt a műfajok keveredésével, az irodalmi feldolgozásokkal. Mondhatjuk, hogy meghatározó élmény volt.

8. Szabó Magda: Abigél. Említettem már korábban is a blogon, most pedig ismét előkerült. Szerencsére majdnem felnőtt fejjel jutottam hozzá a könyvhöz – őszintén szólva nem tudom, 14 éves fejjel tetszett volna-e, de van egy sanda gyanúm, hogy nem igazán. Így viszont tökéletes volt az egymásra találásunk.

9. Jókai Mór: Az aranyember. Oké, ez feltehetően anyukámnak köszönhetően tetszett ennyire, aki rajongott érte, de egyébként is kedvelem Jókait. Én már kamaszként sem bántam túlzottan a hosszas leírásokat.

10. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem. Igen, ez sem regény, de komolyan, melyik iskolás nem szereti ezt? Emlékszem, hatodikosként szinte minden osztálytársamnak felolvastam legalább egy novellát belőle. Igaz, ők ezt jóval kevésbé értékelték,  mint amennyire én élveztem…

~Mena

Nektek mik a kedvenc klasszikusaitok? Nem feltétlenül csak regények számítanak! 🙂

Reklámok