Címkék

, , , , , ,

 toptentuesdaySziasztok! A Top Ten Tuesday (Top tíz kedd) rovat (házigazdája a The Broke and the Bookish blog) visszatért! Mégpedig egy szerintem nagyon érdekes témával: az olvasnivalók listáján úgymond “beragadt” könyvekkel – amiket valamikor megvettél, eltettél, kölcsönöztél (vagy csak felírtál), mert érdekelt, mert sokat hallottál róla, mert kötelezőnek gondoltad, mert úgy vélted, hogy stílusodba vág – egyszóval bármilyen okból kifolyólag. Ámde teltek-múltak a napok (hónapok, évek…), és valahogy sosem jutottál el az olvasásig, olyannyira, hogy már teljesen elbizonytalanodtál: tényleg el akarom én ezt olvasni? Érdekel még engem? Esetleg hallottál róla elrettentő kritikákat – netán épp ellenkezőleg: csak csupa jót, és biztos vagy benne, hogy úgysem felelhet meg az egekbe szökött elvárásaidnak… vagy már ritkán olvasol ilyen műfajt… Mindegy, mi az ok, lényeg, hogy a valaha fontosnak tartott könyv mellett most egy hatalmas kérdőjel díszeleg a mentális listádon, és felmerül az örök, ám annál nehezebben eldönthető kérdés: elolvasni, vagy sem? Mindenkinek van ilyen listája, és feltehetően a legkülönfélébb kötetek díszelegnek rajta. Mivel ez igen hosszan folytatható téma, én igyekeztem változatos tízest összeszedni – nem ígérem, hogy sikerült, de a szándék a fontos. Lássuk tehát!

1. Radnóti Miklós: Ikrek hava. Természetesen még középiskolás koromban határoztam el az olvasását, akkoriban amúgy is érdekelt ez az önmagát hibáztató, önmagát kereső attitűd – mint, feltételezem, minden kamaszt… Csak érettségi volt, egyetem keresés, meg úgy általában ki kellett találni, mihez is kezdjen az ember, tehát valahogy elsikkadt a dolog, és manapság már közel sem vonz annyira, mint egykor. A Radnóti költészete iránti vonzódás szerencsére megmaradt.

2. Andrzej Sapkowski: Vaják-sorozat. (Én az első könyvet linkeltem, de lehetne bármelyik, gondolom.) Csupa jót olvastam róla, a fantasy sem idegen műfaj, de amikor beleolvastam a boltban, egyáltalán nem láttam, miért rajongtak érte a méltatói. A cselekményről nem alkothattam képet, de a szöveg minősége nem győzött meg – lehet, hogy ez a fordítás hibája, vagy egy gyenge szerkesztői munka állhat mögötte, nem tudom. Talán egyszer még visszatérek rá – ha sok időm lesz.

3. Aldous Huxley: Loudun ördögei. A téma nagyon is megkapó, és fantasztikus potenciálja lehetne – ebből olyan jó krimit, vagy lélektani thrillert, vagy misztikus történetet lehetne kerekíteni! De így, hogy “non-fiction” köntösbe bújik a regény, az a benyomásom róla, hogy se nem szépirodalom (ahhoz túl… nos, száraz), se nem szakirodalom (ahhoz meg nem elég tényszerű és részletes). Szóval – javítsatok ki, ha tévedek – de összességében semmilyen regénykének tűnik – már így olvasatlanul.

4. Jenny Downham: Amíg élek. Öhm, nos… megszegtem a szabályomat. Mivel adódott rá az alkalom, már az olvasás előtt megnéztem a filmet, és jó volt, tetszett. Jót  bőgtem rajta. Nem merem elolvasni a könyvet, és ez egy darabig aligha fog megváltozni. Nem hiszem, hogy érzelmileg fel vagyok rá készülve, ha a könyv is jó, arra pedig végképp nem, ha rossz. És különben is: szörnyű vagyok, de nem akarok szomorú könyveket olvasni. Egyébként viszont szívesen vennék már egy olyan halál előtt álló szereplőt, aki nem csak az élvezetekre hajt… hanem, mondjuk, kibékülni az istennel/istenekkel, elindulni valami spiritális ösvényen vagy ilyesmi. Hogy ne elmúlásként gondoljon az egészre, ami után jön a nihil. Nem az lenne, mondjuk, az adekvát felkészülés a halálra? Ha már megteheti?… Oké, csak kötekszem.

5. Joseph Heller: A 22-es csapdája. Szeretem az abszurdat, de már rég nem vonzanak a háborús (pláne világháborús) regények. (Mondjuk más sem, lásd világháborús filmek és egyéb klasszikusok.) Ez nem reális, szimplán így alakult.

6. Veronica Roth: Végtelen ég alatt. Abszolút vegyes dolgokat hallottam erről a könyvről: valaki vagy imádta, vagy utálta. Sajnos olyanok is tartoztak az utóbbi kategóriába, akiknek sokat adok a véleményére és gyakran jutunk hasonló következtetésekre a regényekkel kapcsolatban, így erősen elbizonytalanodtam. És mivel a YA-könyvek univerzuma szinte végtelen (főleg, ha az ember angolul is hajlandó olvasni), egyelőre jegeltem ezt a projektet.

7. William Golding: A Legyek Ura. Ez is még középiskolából maradt a listámon, az útkeresős időszakból, és bár nem gondolom, hogy kinőttem volna belőle (nyilván azért is klasszikus, mert időtlen darab), de vannak más könyvek is e kategóriában (és a rtöbbiben), ez a darab valamiért sosem élvezett prioritást. Talán mert klasszikus, azoktól pedig, ha nem nyomtam le őket a suliban, ódzkodom. Ez az attitűd pedig talán elmúlik idővel.

8. Ransom Riggs: Üresek városa. Tudom, a Vándorsólyom folytatását illene elolvasnom, de már az első kötetet is vontatottnak találtam, és állítólag a második még lassabban csorog. A hangulat meg nyilván egyedi, de csak a hangulat kedvéért (amit ráadásul nem is csak irodalmi eszközökkel ért el, hanem fotókkal! Egyedi, megértem, de mégiscsak van annak valami varázsa, hogy az írónak mindent le kell írnia… egy regényben… maradi vagyok?) nem fogom elolvasni. Majd, ha kijön a harmadik kötet. Vagy ha ködösebb lesz az idő. Azt hiszem.

9. Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére. Őszintén szólva rég tervben van, de olyan… nehéz könyvnek tűnik. Szomorúnak, reménytelennek, súlyosnak. Ritkán érzem magam elég erősnek egy ilyen kaliberű könyvhöz, és akkor se tart sokáig, pedig ehhez feltehetően kellene. Szóval ez is pihen még egy darabig. Talán egy nyaralásig, de az nem idén lesz.

10. Sally Nichols: Mind meghalnak. A legfrisebb könyv a listán. Oké, a korábbiak nyomán szerintem elég ránézni a címre, és máris megvan az egyik ok: ez se éppen vidám sztori. De, amik még fontosabbak, hogy történelmi, amit ritkán olvasok, és vírusos (jobban mondva: pestises) – ami az én nagy mumusom, félelmem, visszatérő rémálmaim főszereplője. Önmagában is komoly szembenézés nekem ilyesmit olvasnom, amihet bizony lelkiállapot kell, a mostani Ebola-járvány kapcsán pedig, bár tudom, hogy le kellene számolnom a félelmemmel, pláne nem tartom időszerűnek az egészet. Lehet, hogy éppen emiatt kellene, de nem fogok vírusosat olvasni, amíg nem érezhetem magam legalább viszonylagosan biztonságban. (Még ha a fóbiák nem is logikusak.)

Hm, úgy látom, ez a lista elég… nemzetközire sikerült. Na mindegy most már.
Szerintetek? Ti miket vesztek fel a “hm-listára”? És ha olvastátok ezeket, mi a véleményetek róluk? Érdemes belevágnom, vagy maradjanak is itt? Tényleg gyenge az, aminél ettől tartok? Netán valami olyan jó, hogy még írnom is kellene róla, nem csak olvasni? Várom a ti segítségeteket is!

~Mena

Advertisements