Címkék

, , , , , , , , , , ,

 

toptentuesday

Itt a kedd, itt a Top Ten Tuesday! A házigazda, mint mindig, a The Broke and the Bookish blog. Ezen a héten (visszanyúlva egy korábbi témához) a kedvenc sorozataim kerülnek terítékre. Be kell valljam, hogy e téren abszolút műveletlennek számítok. A sorozatokat általában csak akkor nézem meg, ha már be vannak fejezve – nos, legalábbis az adott évad. Akad persze kivétel, de nem szeretek ilyesmivel hazardírozni – kevés annál frusztrálóbb dolog van, mint egy héten keresztül várni a folytatásra egy függővég után, nem? Így aztán az a típus vagyok, aki pár nap alatt bedarál egy évadot (és e cél érdekében véreres szemmel és kialvatlanul kóvályog a normális emberek világában, mivel minimálisra szorítja az alvásidőt), és utána még legalább egy hónapig agyal a sorozat felvetette kérdéseken. Jól döntött ez a szereplő? Mi lett volna, ha ott másfelé indulnak? Tényleg össze kellett jönniük és működni fog-e a kapcsolatuk? Meg lehetett volna menteni XY-t? És a többi, végtelenül. Mivel olyan kevés sorozatnak veselkedek neki, és ismerem az ízlésem illetve azt, hogy mit várok el egy-egy szériától, általában sikerül jókat választanom, így ritkán ér csalódás.

1. Doctor Who / Ki vagy, doki? Ez a sorozat az abszolút favorit nálam, nem kérdéses, hogy a listám első helyét érdemli meg, és természetesen képtelen vagyok elfogulatlanul beszélni róla. A BBC által készített ifjúsági sorozat egy földönkívüliről, bizonyos Doktorról szól, aki bár úgy néz ki, mint egy ember (jobban mondva: az emberek néznek ki úgy, mint ő), valójában az Időlord nevű faj utolsó tagja, aki egy kék rendőrségi telefonfülkének álcázott időgéppel utazgat mindenfelé az univerzumban (és néha azon is túl). Általában akad egy (vagy több) emberi kísérője is a kalandozások során, ami igen jól jön, hiszen így van, aki csodálja, miközben magyaráz… 🙂 A sorozat tavaly volt 50 éves, bár ez az időszámítás kicsit csalóka, hiszen egy hosszabb szünet után, 2005-ben indították újra a szériát. Ebben a sorozatban van minden, amit szeretek: világmegmentés, borzongás (néha a leghétköznapibb dolgokból lesznek ellenségek – pl. kirakati babák vagy hóemberek), szereplők közötti állandó dinamika, jóféle humor, nagyon vagy kevésbé triviális tanulságok, és időnként csipetnyi románc is. S hogy kik az eddigi kedvenceim? Tízes és Rose, valamint Tizenegyes és Clara. 🙂

06de6edfc406eb326ec797e6dcf72b46

Hú, annyi képet, mémet, egyebet illeszthetnék be ide… nehéz választani 🙂

2. Egyszer volt az élet. A sorozat, amely hamarabb megszerettette velem a biológiát, mint hogy egyáltalán hallottam volna azt a kifejezést, hogy biológia. Mellesleg állítom, hogy az emberi testről és működésről szóló tanulmányaim 90%-ában az innen merített ismeretanyagot hasznosítottam, jóformán csak ismételnem kellett, nem pedig tanulnom. A kis vörösvérsejtek és hasonló “jófiúk” küzdelme a vírusokkal, baktériumokkal és egyéb “rosszfiúkkal” lenyűgözően szórakoztatóan ismertet, minden epizódban egy-egy szervet vagy működési mechanizmust mutat be.

Forrás: bookline.hu

Forrás: bookline.hu

3. X-akták. Igen, a klasszikus. Nem, nem idejétmúlt. Igen, ikonikusak a szereplői, a nyitánya, az UFÓi, a zenéje. Nem, nem unom meg. Azt hiszem, ezek szoktak lenni a standard kérdések, ha szóba kerül… Amiért szeretem: jó felépítés, remekül megírt szereplők, hiteles színészek, ütős sztori-átívelések, ritkák a feleslegesnek érzett töltelékepizódok. Persze, egy sokévados sorozatnál mindez nem lehet igaz az összes epizódra, de általánosságban nyugodt szívvel teszem mindegyik kijelentést.

4. A bolygó kapitánya. Emlékeztek még erre a mesére? Én igen, szóval úgy tűnik, bennem igen mély nyomokat hagyott. Ha egy okra kellene visszavezetnem, miért szeretnék és próbálok környezettudatosan élni, valószínűleg ezt a mesét emelném ki. Persze, mai szemmel már nem olyan megkapó a grafika és az üzenet is szájbarágós, de akkor nagyon betalált.

Forrás: revolucio.blog.hu

Forrás: revolucio.blog.hu

5. Dr. Csont / A mentalista / Castle. Mindhármat szeretem, de teljességgel felcserélhetőnek tartom őket: gyakorlatilag mindegy, hogy este a tévé melyiket adja, ugyanolyan jól szórakozom rajtuk és tökéletesek arra, hogy egy fárasztó nap után betöltsék rekreáló szerepüket. A főszereplők közötti látens vagy nyílt (ez évadfüggő) vonzalom, az egy epizód-egy ügy szerkezet, a mellékszereplők életének eseményei, a humor ugyanazokat a sémákat követi – viszont ezekkel a sémákkal, legalábbis szerintem, mindhárom sorozat ügyesen bánik. A feszültség megvan, ahol kell; az áldozatok/gyilkosságok épp a kellő mértékben gusztustalanok; a karakterek valószerűek és nem a levegőben lógnak; az ügynökök szinte sosem maguktól jönnek rá a dolgokra hanem a külsős segítők oldják meg az ügyet; szóval minden adott, hogy 45 percig jól érezzük magunkat, aztán a happy endtől elégedetten álljunk fel.

Advertisements