Címkék

, , , , , ,

Kezdetnek hadd kalandozzak el egy kicsit a tárgytól! Ma reggel beszélgettem a metrón egy Amerikából érkezett turistával, és nagyon tanulságos volt (ismételten) ráébredni, hogy az ember valahogy mindig azt akarja, azt szereti, amije éppen nincsen. Én kellemesen irigykedtem a nyugdíjas hölgyre, amiért a tengerparton élhet egy kisvárosban (legalábbis magyar mércével kisváros – ő falunak titulálta), szelíd lankák között, ő pedig nem győzött áradozni róla, hogy Magyarország mennyire szép – a természeti kincsektől, a hegyektől (ugye, hogy minden csak nézőpont kérdése?), a nemzeti parkoktól egészen a fővárosig, ahol olyan élményekben lehet része, mint a metrózás, és olyan “régi” műemlékeket láthat, mint a Hősök tere. És még azt is megállapította, hogy az emberek szerinte kedvesebbek nálunk, mint otthon.

Budapest turistaszemmel... hát nem gyönyörű? Forrás: turistaszemmel.blog.hu

Budapest turistaszemmel… hát nem gyönyörű?
Forrás: turistaszemmel.blog.hu

Nem ez az első eset, hogy külföldiektől (főleg amerikaiaktól) ilyesmit hallok, és ilyenkor óhatatlanul felmerülnek bennem az intereneten nézegett képek, amiken a Yellowstone és a többi USA-béli nemzeti park kincseit, számunkra ismeretlen formáit, élményeit szemlélhetem, vagy a Google Street View, amivel szívesen kalandozom például amerikai regények/filmek helyszínein. Bizonyára én is elragadtatottan áradoznék, ha kijutnék a tengerentúlra és személyesen is megtekinthetném mindezeket. Csakhogy én szerencsésebb helyzetben vagyok, hiszen a nyugati világról szó szerint befogadhatatlan mennyiségű ismerethez, élményhez juthatok anélkül, hogy kitenném a lábam a lakásból, és még komolyabban keresnem sem kell, míg ők csak nehezen akadhatnak az áradó információk között kis hazánk kincseire.

Ezért külön örülök, ha azt látom, hogy természeti vagy kulturális kincseink felkerülnek a világhálóra, s a legjobb, ha ezt képi formában teszik, hiszen ahhoz nem kellenek háttérismeretek vagy nyelvtudás, hogy megállapítsuk valaminek a szépségét – még ha a leírás nélkül nem is teljes az élmény. Ilyen nekem az Év Fája verseny is – a magyar és az európai verziója is. Lehet, hogy a döntőbe kerülő, vagy nyertes “év fájáról” később senki sem tudja, hol van, miért olyan fontos a közösségének, de a kép bejárhatja akár az egész világot is – én egyszer a 9Gag oldalon futottam bele valamelyik korábbi év nyertesébe.

Ő most nem került a döntőbe - az albertirsai Szoborpark kocsányos tölgye. Forrás: az Év Fája honlap - evfaja.okotars.hu

Ő most nem került a döntőbe – az albertirsai Szoborpark kocsányos tölgye.
Forrás: az Év Fája honlap – evfaja.okotars.hu

S hogy végre elérjünk a lényeghez: a magyar Év Fája vetélkedőt természetesen idén is meghirdették. Lehet szavazni a hazai befutóra itt – én bizony nagy gondban vagyok. A fehér nyárfa a római part miatt lopta be magát rögtön a szívembe (pedig nem is szeretem a nyárfákat!), a japánakác lenyűgözően néz ki a göcsörtös ágaival, az örkényi vadgesztenye virágzása pedig olyan, mintha legszebb gyerekkori álmaimból lépett volna elő. Mégis, hosszas megfontolás után egy negyedik lett a befutó: részemről a „rácpácegresi” Nagyszederfára, Lázár Ervin „égig érő fájára” adtam le a voksom (12. a listán). Persze az összes indulót meg lehet nézni, nem csak a döntősöket, ha épp ráérünk. A szavazás október végéig tart.

Az én "választottam" Forrás: evfaja.okotars.hu

Az én “választottam”
Forrás: evfaja.okotars.hu

 

Ha pedig nem elég a szépérzékünknek, az Európai Év Fája versenyről már írtam korábban – a lényege, hogy az országok nyertes fái kerülnek egymás mellé és ezek közül választja a közönség a kedvencét. Idén a mi indulónk, a 2013-s hazai nyertes gödöllői óriás vackor az előkelő második helyezést érte el, de nézzük végig az indulókat nyugodtan, hiszen mindegyik különleges a maga módján, nem véletlenül kerültek ebbe az összeállításba. Tegyünk be valamilyen kedvenc vagy természethangokat imitáló zenét a háttérbe, és már indulhat is a relaxáció! 🙂

Reklámok