Címkék

, , , , ,

fold

A földet nem a nagyszüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön!

2015 az évfordulók éve – idén ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak, valamint a talaj és a fény nemzetközi éve. Egyik nélkül sem élhetünk. A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon. Cselekvő ünnep, amely mindnyájunk jövőjéről szól. Számos helyen szerveznek szemétgyűjtést, faültetést, nagytakarítást a Tisza-tavon, és városban pl Szentendrén. Előadásokkal, kulturális rendezvényekkel, kézműves foglalkozásokkal és koncerttel is várják az érdeklődőket. Részletes programok itt.

Ez a dátum nem összekeverendő a Föld órájával (március 28. 20.30-21.30).  A Földnek szentelt 60 perc célja nemcsak az, hogy otthonainkban és városainkban szimbolikusan kialudjanak a fények, hanem hogy az emberiség tudatára ébredjen, hogy a fenntartható jövő megteremtése és bolygónk állapotának megóvása mindannyiunk felelőssége.

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT

Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezdeményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet.

Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömeg-felvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját a világ minden országában, a környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyával. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját szervezésű programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.

MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT

A felhívásra Magyarországon környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Felhívásukra kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt sokan jelentkeztek. Részletes programok itt is.

forrás:
http://www.fna.hu

Irány a zöld! 🙂

Reklámok