Címkék

, , , , , , ,

Békásmegyeren az Óbuda napja rendezvénysorozat Deák Bill Gyula koncertjével zárult. Mondhatnám, hogy véletlenül találtam rá a programra, de még időben, és az előző napi koncertsorozat után (amire szintén később érkeztem) óriási felüdülést jelentett a tiszta hangú énekes. Kopaszkutya, István, a király, Jézus Krisztus Szupersztár, Hobo Blues Band – ezek a szavak, talán képbe hozzák azt is, aki nem a zenéjén nőtt fel. Magával ragadó, szenvedélyes, és kegyetlenül őszinte hangjáról még Chuck Berry is így nyilatkozott: „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.”

Hatalmas tömeg gyűlt össze fiatalok, “fiatalabbak”, családok, barátok vegyesen.  Leírhatatlan az érzés,  ahogy együtt énekeltük a Kőbányán születtem, Hosszulábú asszony, 3:20-s blues számokat. Természetesen végigcsápoltam az estét és elegendőnek bizonyult volna a vékonyabb kabát is, de nem zavart semmi mert Bill Király hangja égig ért, és mindez nem túlzás.  A táltos dala, az István királyból ugyanúgy szólt, mint 20 évvel ezelőtt az eredeti rockoperában. Tehetséges, fiatal zenészekkel lépett fel és tiszteletet és szeretetet éreztem mind a közönség soraiból, mind a szervezők részéről, a zenészektől, régi és új rajongóktól. Bill nem változott a 60 év alatt, ezért a hangjának, zenéjének ereje sem változott, nem találtunk hamis felhangokat. Miért írom ezt? Mert nehéz, és kemény az érvényesülés ezen a pályán, de az sem “pálya”, ha valaki feladja azt, amiért ezt az utat választotta. Köszönet és hála Bill királynak a zenészeknek és akik lehetővé tették, hogy találkozzunk vele, egy elsöprő koncert erejéig. Legközelebb június 5-én a Budapest Parkban lépnek fel a  Blues Fesztival keretében Takács Tamás Dirty Blues Banddel és Török Ádám és a Minivel együtt.

“Deák Bill Gyuláról talán nem kell elmondani, hogy mi hitelesíti – aki eljön bármilyen koncertre, láthatja, hogy ugyanolyan elánnal énekelek száz embernek, mint nyolcvanezernek. Szerintem én magam hitelesítem magam és a szövegeket. Én ugyanolyan vagyok, mint amikor elkezdtem ezt az egészet. Nem veszek részt olyan dolgokban, mint a Hal a tortán, meg hasonló hülyeségek, pedig a Voice-ba is hívtak, de ott is mondtam, hogy nem ülök le bárkivel egy asztalhoz. Sokan elfelejtik Magyarországon, hogy honnét indultak, hát én nem fogom elfelejteni…”

Itt található a részletes életrajz, amit a wikipédiáról gyűjtöttem, de  Bill kapitány honlapján a teljes koncertmenü is megtalálható. Deák Bill Gyula ( Budapest, Kőbánya 1948. november 8. -) Artisjus-díjas magyar blues-énekes. Gyakran „a magyar blueskirály” jelzővel illetik, de Bill Kapitánynak vagy egyszerűen csak Bill-nek is szokták szólítani.  Fiatalkorában Beatlest  hallgatott, majd áttérve a Rolling Stonesra, megismerte a rockzenét. Később megismerte és megszerette a bluest is, majd egyszer elment Orszáczky Miklós és Szakcsi Lakatos Béla koncertjére, ahol bluest játszottak angol nyelvű dalokkal. A koncert akkora hatással volt rá, hogy úgy érezte, nincs keresnivalója ezen a pályán, abba is akarta hagyni, de végül nem így döntött. Így vélekedik a bluesról:

A blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad, és nem ereszt.”

Csak fiatalon járt énektanárokhoz, akik mind operaénekest szerettek volna kihozni Bill hangjából, ám ez neki nem tetszett, így leszokott az énektanulásról.[2] Pályafutása során nagy hatással volt rá Jimi Hendrix valamint Radics Béla és Orszáczky Miklós is. A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte pályafutását, majd később mint dzsesszénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd zenekarokban énekelt, de első komolyabb együttese a Syrius volt.

 1979 nyaráig vendégként lépett fel a Hobo Blues Banddel, később viszont állandó tagja lett a zenekarnak. Kezdetben a rock és a bluesmuzsika klasszikusait, Rolling Stones- Doors- Hendrix,- Cream- nótákat játszottak magyarul, Földes László “Hobó” fordításában, de Kex nóták is szerepeltek műsorukon. Először ezzel a bandával lépett fel nagyközönség előtt a 1980-as évek elején, s ekkor vált elismert énekessé. Filmszerepet kapott a ’81-es Kopaszkutya című Szomjas György filmben, amit később betiltottak. 1983-ban még szélesebb ismertségre tett szert Torda táltosának szerepében a Szörényi Levente- Bródy János rockoperában, az István a királyban, melyben nagyszerű alakítása és hangja lenyűgözte a közönséget. Később az Itt élned, halnod kell, a János vitéz és a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben szerepelt. A Hobo Blues Band számos művelődési házban és fesztiválon fellépett, ahol hatalmas sikereket arattak, melyhez nagyban hozzájárult Bill szereplése, s egy év alatt hihetetlen népszerűségre tett szert az együttes: a Beatrice, a P. Mobil, és a Bizottság mellett felléptek a legendás Fekete Bárányok koncerten, amely az akkori rendszert elutasító, szabadságkereső fiatalok számára páratlanul népszerűnek bizonyult. A MOM Művelődési Központban működő klubjuk, az Ifjúsági Park-béli koncertek, valamint a vidéki fellépések során tízezrek kedvencévé vált. 1979 nyarán, amikor a HBB a svájci Krokus és az Omega előzenekaraként a Kisstadionban adott koncertet, a zenekar végleg befutott. Ennek ellenére az akkori hanglemezgyártó vállalat képviselői egyelőre nem akartak tudomást venni a sikereikről. A hatalmas nyomásnak engedve csak 1980-ban jelent meg az első kislemez, később már az első albumot is kiadták, Középeurópai Hobo Blues címmel. Többször is kiérdemelték a különböző közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket. 1985-ben Bill kilépett a bandából.

Szólópálya

1983-ban kezdte el szólópályáját, Rossz vér címmel megjelentette első szólólemezét, majd 1986-ban a Mindhalálig blues című albummal jelentkezett, s megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral ( a P. Mobil és a P. Box egykori tagjaival). Egy évvel később, 1987-ben a Deák Bill Blues Band frontembere lett, amivel Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett, s a ’90-es évektől kezdve vidéken és Budapesten is nagy sikerrel koncertezik ezzel az együttesével. Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl  című lemeze megjelenése után hat évig nem készített új lemezt, habár bandájával rendszeresen koncertezett. Végül 1999-ben megjelentette a Bort, bluest, békességet  albumát, majd rá két évvel a Bill kapitány blues cirkuszá-t, amit 2001-ben újra kiadtak CD-n és kazettán a Mindhalálig blues-zal együtt.

2007-ben Bill kapta a Blues Patika Életmű-díjat Tátrai Tibor és Sharrie Williams mellett. Betegség miatt viszont az átadón nem tudott megjelenni az énekes.

deakbilldíjak

Fotó: Magócsi Márton

2008. március 7-én újabb díjban részesült Bill, mégpedig az első Pont FM Életmű-díjban, majd április 15-én, kilenc év után megjelent hatodik nagylemeze Hatvan csapás címmel. 2008. szeptember 27-én 19:30 perces kezdettel a Hobo Blues Band 30 éves évfordulóját egy jubileumi koncerttel ünnepelte meg a Papp László Budapest Sportarénában azokkal a vendégekkel, akik részt vettek a zenekar pályafutásában, így köztük Deák Bill Gyulával is. December 19-én újabb jubileumi koncerten énekelt, ezúttal a Körcsarnokban ünnepelve saját 60. születésnapját. 2009. február 11-én este a Fonogram díjkiosztó gálán Életmű-díjat kapott, amit a Millenáris Teátrumban vett át, Keresztes Ildikó köszöntésével. Bill így nyilatkozott a Bors napilapnak ezzel kapcsolatban:

Bevallom elérzékenyültem! Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra! Fantasztikus, hogy elismerik a munkámat, úgy érzem, nem hiába csináltam a dolgaimat. Hatalmas sikereim voltak a Hobo Blues Banddel és az István, a királlyal is, de a jelenlegi korszak jelenti a csúcsot az életemben. Nem is fogok sokáig ücsörögni a babérjaimon: rengeteg koncertmeghívásnak kell eleget tennem, és szeretnék még nagyon sok jó lemezt is készíteni.”
 

2009. március 24-én Bill kiadta első koncertalbumát 60.születésnapi jubileumi nagy-koncert címen DVD-n, amin többnyire a Hatvan csapás lemez számai hallhatóak. Május 30-ára a Pannónia Fesztivál szombati napjára újra összeállt az egykori Hobo Blues Band, Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János, Deák Bill Gyula és Hobo személyében.

2009. október 28-án megjelent Bill hetedik nagylemeze A király meséi címen és egy életmű koncerttel készül november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, amelyről ezt mondta augusztusban:

“Augusztusban elutazunk egy kicsit pihenni a családdal a török tengerpartra: ez lesz a nyári kikapcsolódásunk, de ősztől folytatódik a munka. A Király meséi lesz az új lemez címe: szeptembertől már kezdődik a feléneklés és készülünk egy nagy-koncertre is. November 20-án ugyanis Deák Bill életmű koncertet adunk a Papp László Sportarénában, ahol vendégként ott lesz Presser Gábor és Hobo is. Ha a koncertre elkészül a lemez, már az új számokból is énekelünk. Izgalmas lesz a CD, ennyit elárulhatok, teljesen új dalokkal.
 

2011. február 11-12-án a Hobo Blues Band a Papp László Sportarénában tartotta búcsúkoncertjét, ugyancsak Deák Bill részvételével.  2012. március 15.alkalmával a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

2012. november 11-én infarktust kapott, ezért kórházba kellett szállítani. De szerencsére meggyógyult és azóta újra koncertezik.

“Számodra mit jelent a siker?
Leginkább azt, hogy példát tudok mutatni a hozzám hasonló embereknek, a fogyatékkal élőknek, és remélhetőleg tudnak ebből erőt meríteni. Mindenkiben vannak értékek, és igenis el lehet érni dolgokat, nem szabad feladni. A paralimpiás sportolóinkra is mindig büszke vagyok.” Forrás: Quart.hu

Köszönjük Bill kapitány, hamarosan találkozunk 🙂 !

Advertisements