Címkék

, , , , , ,

Kitört a nyár már most és azonnal! De kezdjük az elején: havonta egyszer ellátogatunk az Operába, hogy megnézzük az aktuális balettelőadást. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb darabokat mutatott be a Magyar Állami Operaház: Diótörő (minden évben), Rómeó és Júlia, Makrancos Kata, Anyegin és most a Hattyúk tava! De a lényeg most következik: a balett-tanárnő szervezésében operaházi látogatáson vehettünk részt, Kőszegi Katalin vezetésével, bekukkantva olyan helyekre is, ahová  hétköznapi halandó nem teheti be a lábát.

fidelio.hu

Magyar Állami Operaház
Fidelio.hu

Az épület Budapest legjelentősebb 19. századi műemléke.  Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján.  A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek is közreműködtek, többek között Than Mór és Székely Bertalan. A nézőtéren , megcsodáltuk  Lotz Károly freskóit a különleges csillárt, belehallgattunk a zenészek próbájába, aztán felmentünk a színpadra, pontosabban a színpad különböző részeire, melyeket díszletekkel, függönnyel, vagy tűzbiztos fallal választhatnak el egymástól. A belmagasság majdnem egy 10 emeletes panelháznak felel meg. A nagy nézőtérhez komoly világítás is szükséges: a csillár mintegy harminc mázsát nyom és a németországi Mainz mestereinek munkáját dicséri.  A szerelés nem egyszerű feladat, évente egyszer eresztik le a kézi csörlők segítségével. Ybl épülete egyébként előremutató technikai megoldásaival is kitűnt kortársai közül, így a fent említett színpadot például vízzel működtetett, vagyis hidraulikus szerkezettel lehetett mozgatni, később pedig még záporberendezés és 1895-től villanyvilágítás is szolgálta a látványt és a biztonságot. Továbbmenve a díszletkészítő műhely sürgés-forgásába pillanthattunk bele.

P1070304

Még egy emelettel magasabban a jelmezeket fedezhettük fel: Odett és Odile tütüjét, és a királynő gazdagon díszített swarovski kristályokkal ékesített ruháját is megfoghattuk. Többféle kalapot, fejdíszt  felpróbálhattunk. A Magyar Királyi Operaház monogrammal ellátott eredeti Ferenc József császár korabeli szekrényekből kerültek elő a szebbnél szebb tüllruhák, balettcipők, fegyverek, és egyéb kellékek. Mindenhol feltüntetve, melyik balett, ill. operaelőadás darabjaihoz tartoznak.

P1070309

Tütük

P1070310

Jelmezek

A balett táncosok termében folytattuk a háznéző programot. Egy csupa üvegterembe jutottunk, ahol a gyerekek rövid ideig balerinának képzelhették magukat, a lányaim rögtön gyakorolni kezdtek a kiselejtezett, de most is szépséges ruhákban. Rövid bemutatót láthattunk és kérdezhettünk a kedves táncoslánytól.

P1070328

felpróbálható tütü

 

Most derült ki, hogy létezik már olyan spicc cipő, ami mosógépben mosható és utána hűtőben tárolva visszanyeri eredeti állapotát. Tovább bírja,mint az eddigiek és ez nagy áldás a táncosok számára, mert minél tovább bírja , annál kevesebbszer kell újabb cipőt “betörni”. Így se lehet megúszni a sérülést, hólyagokat, de a leukoplaszt még segít valamelyest és a szilikon betét a cipő elején, az orrában. A  balerinák szokták egymás között mondani, hogy ‘ez a cipő már tudja a szerepet’. Ha egyszer már sikerült benne egy pas-de-deux, tudják, hogy legközelebb is menni fog. Még beleshettünk egy próbára, ahol forgásokat gyakorolt főként  a társulat.

opera_auditorium

Végül megnéztük kívülről azt a díszpáholyt, ahová külön bejáraton keresztül a mindenkori államfők, királyok, miniszterelnökök hivatottak belépni. Ferenc József egyetlen alkalommal látogatott el az Operaházba hitvesével. Onnantól kezdve Sissy nem vehette igénybe egyedül, csak a baloldali emeleti díszpáholyból nézte az előadásokat.

Operaház_lépcsőház

Lépcsőház Ybl Miklós mellszobrával
wickipedia.org

Az épületet bejárva elröpült az idő, a lépcsőházban döbbentünk rá, hogy lassan véget ér az időutazás, hiszen több száz évet repülünk vissza az időben, egyszóval az Opera a hely, “ahol kinyílik a világ”!

Másnap munka után alacsonyan repültem a családomhoz, édesapámék  elő-pünkösdi utcabálján sok meglepetés várta a résztvevőket. Évek óta hagyománnyá vált, hogy a környéken lakók gyerekprogramokat szerveznek az ott-lakó családoknak: zsákban ugrás, labdajáték, sorverseny, tombola, aszfaltrajzverseny, házi készítésű sütemények, finomságok garmadával. innen indultunk az Anna and the Barbies koncertre, amit külön cikkben foglaltam össze. Az arcfestő lánynak köszönhetően,  megvártuk míg Dom-Dom arcára egy lepkét részletesen kidolgozva ráfestettek. Szóval stílusosan indultunk  a koncertre, süteményektől tele hassal, és nagy izgalommal, mivel most először láthatták élőben Annáékat a lányaim. No nem panaszkodhatunk, mert a zenekar ismét kitett magáért és a közönségért, fantasztikus hangulatot varázsoltak a Kobuci kertbe.

budafok_duna_6

Tomosdokk

Másnap unokatestvér találkozó a Duna parton, festői környezetben, hangulatos helyszínen. 18-an gyűltünk össze  szülőkkel, gyerekekkel, párokkal. Több generáció és rég nem látott rokonok beszélgettek, de most már befejem, mert ennyit senki nem tud végigolvasni (vagy igen?) és nekem is muszáj néha aludni…:-) Sok sok családi találkozót mindenkinek!

 

 

Advertisements