Címkék

,

P1070440

Vannak egészen halk napok,
mikor még rád se hallgatok,
mikor elég erős a csend,
hogy eleredjen odabent
a csorgó, csurranó zene
forrásnyi vékony kelleme;
a szívem körül van e tér,
nem robbantotta szenvedély,
se fúró, csákány, tőr és kés,
alig kesztyűnyi mélyedés,
melyet nem a tapasztalás –
az eddig felgyűlt élet ás;
ölébe ejtve két kezem
nem magamra emlékezem,
mindent felfogva valahol
kicsordul markomból a sor,
ujjaim begyéből csepeg
a bölcsesség s a szeretet,
de nem tiéd, övé, enyém,
kincse közös már, mint a fény.

LÁSZLÓFFY ALADÁR: A forrás

Advertisements